Cím: Bársonyrózsa

Fúzió és bomba: Narcissa Black & Lucius Malfoy

Énekesmadár – titkos kulcs: méhecske

Tartalom: Cseppnyi nosztalgia és merengés egy időből, amikor a dolgok még egyszerűbbek voltak, a szívek könnyebbek és a világon még csak tavasz volt.

Korhatár: ~

Műfaj: romantikus

Figyelmeztetések: nem szükségesek

Jogok: A Harry Potter világához tartozó jogok J.K. Rowlingot illetik, a novellából anyagi hasznom nem származik.

Hangulatfestő kép:

Bársonyrózsa

1973. tavasza. Egy estén Narcissa Black a kastély kertjében sétált, mikor meghallotta az ismerős lépteket. Lucius, gondolta, és lelassította kecses kis félcipőbe bújtatott lábait. Beleszagolt a levegőbe, orrát feltartva élvezte a tavaszi este balzsamos illatait, a ciprusok és a virágok mámorító kavalkádját. Ám a kert harmóniájába valami más is vegyült, valami megfoghatatlan, valami nyugtalanító, kedélyborzoló. Valami, amitől a fiatal nő szíve hevesebben dobogott, ahányszor csak megérezte. Valami, amitől bizseregni kezdtek az ujjbegyei és néha kicsit végigfutkosott a hátán a hideg. Lehunyt szemmel megperdült, és belezuhant az illat karjaiba. Az övéhez hasonló, szőke tincsek hullottak az arca köré, amint Lucius egy csókra fölé hajolt. Narcissa kacagott, nevetett az élet szépségén, nevetett az ő bolondos párján aki azt hitte, meglepheti az érkezésével, nevetett mindenen és nagyon boldog volt.

Esti sétájához így Lucius is csatlakozott, és még vagy két órán keresztül rótták a hatalmas parkot, semmiségekről beszélgetve. Mindenféle csippcsupp megjegyzést tettek, hol egy becsukódó virágot csodáltak meg, hol pedig egy eltévedt, álmos méhecskét vettek észre lomhán repdesni a fák között. Egyikük sem akarta összetörni az estét azzal, hogy felhozza a másnap gondolatát – pedig hamarosan mindketten kénytelenek lesznek foglalkozni vele, ugyanis másnap, egészen pontosan május 19.-én, lesz a nap, amire már mindenki oly sokat várt. Három év után Lucius Malfoy végre elveszi feleségül a nemes és nagy múltú Black család legifjabb lányát, ezzel egyesítve mind a vért, ami természetesen színtiszta arany, mind a vagyont, ami szintén jelentős hányadban arany. Minden rokon, mindkét részről, az összes kuzin és nagynéni, mindenki a varázslóvilágban azt gondolta, ez a frigy meglehetősen kívánatos és időszerű.

Narcissa Black azonban nem volt érdekelt sem a vagyonban, sem a névben, őt nem érdekelték az ilyen kicsinységek. Persze mindenki azt hitte, csupa érdekből mondott igent a nála csupán két évvel idősebb aranyifjúnak, aki pedig már az első Roxforti évben belehabarodott a szőke boszorkányba, és aki már akkor, ott a nagyteremben azért reszketett, hogy ez a csoda nehogy valamiféle véletlen folytán a Griffendélbe kerüljön, vagy egyéb méltatlan házakba. Tudta ugyanis, hogy egyrészt a többi ház sosem lehetne méltó egy ilyen szépséghez, másrészt a kis Lucius már akkor arra gondolt, micsoda családi perpatvart robbantana az ki, ha ő egy olyan lányt venne feleségül, aki nem a Mardekárba lett beosztva. Az apja, Abraxas valószínűleg sosem bocsátotta volna meg neki, hogy ilyen rangon aluli házassággal szennyezze be a Malfoy nevet. Pedig Lucius akkor is elvette volna. Az évek haladtával már abban is biztos volt, hogy akkor is megkérné a kis nárcisz kezét, ha hugrabugos lenne, vagy akár (!) félvér.

Másnap reggel Narcissa orra kávéillatot szimatolt. Hunyorogva kinyitotta a szemét, csak hogy egy hófehér tálcán előtte lévő rózsaszín bazsarózsákra és csésze gőzölgő, fahéjas kávéra eshessen a pillantása. Rögtön utána felfedezte, hogy a tálcát két erős kéz tartja, amikhez pedig nem más tartozott, mint Lucius Malfoy. Malfoy? Néhány órán belül ez már az ő neve is lesz, mélázgatott még félálomban. Aztán hirtelen eszébe jutott, mit is lát valójában. ’Neked nem szabadna itt lenned!’ kiáltott mérgesen-nevetve Luciusra, aki csak kérdőn felhúzta az egyik szemöldökét és elmosolyodott. Persze nem hallgatott Narcissára, már a tegnap estét sem szabadott volna együtt tölteniük a hagyomány szerint, de talán ők nem a leghagyományosabb aranyvérű pár.

Narcissára a szorgos szolgálólányok szépen feladták a menyasszonyi fátyolt, minden apró részlet tökéletes volt, természetesen. Egy pillanatra sötét színek kendőzték el arcát, amikor a közelgő megmérettetésre gondolt, hiszen ez az esküvő tulajdonképpen csak egy díszbemutató, amire mindenki azért jött el, hogy megtekinthessék a legfrissebb pletykát, ami pillanatnyilag nevezetesen ők maguk voltak.

Lucius a kezébe zárta Narcissa kicsi kezét, megszorította és kitárta az ajtót. Együtt léptek ki, az emberek pedig szigorú tekintettel bámultak rájuk, de ezt már megszokták, és most már tudták, ők ketten bármivel elbírnak.