Cím: Vágyaidba marva

Fúzió és bomba: Fúzió: Lucius/Narcissa, bomba: Bellatrix Black

Énekesmadár-titkos kulcs: limonádé

Tartalom: „Mélyen beszívta a szoba illatát, amelyben éppen úgy jelen volt az ő buja parfümje, mint Lucius száraz-fanyar illatszere és a vad együttlét semmivel össze nem téveszthető aromája, a nyitott ablakon beáramló hűvös levegő, a langyos párát lehelő föld illata. Ha megtehette volna, bepalackozza és ajzószerként árusítja.”

Korhatár: +18

Műfaj: dráma (fogjuk rá)

Figyelmeztetések: OOC, erotikus tartalom

Jogok: A Harry Potter világához tartozó jogok J.K Rowlingot illetik, a novellából anyagi hasznom nem származik.

Hangulatfestő kép:

VÁGYAIDBA MARVA

        Odakint már teljesen besötétedett, az utcák elnémultak, csak a lámpák fényénél dongott néhány cserebogár, amikor zöld lángok fénye vetült Luciusra.

        – Nem erényed a pontosság – jegyezte meg, miközben felállt, és a könyvet egy asztalkára tette, néhány összegöngyölt pergamen társaságába.

        – Nem is ez a tulajdonság az, amiért hívsz, nem igaz? – vágott vissza könnyedén a kései vendég.

        – Amiért hívlak és te jössz, az nagyon távol áll az erényességtől – ismerte el Lucius, miközben a nőhöz lépett. – Te szégyentelen dög – sziszegte, ahogy belemarkolt a fekete hajzuhatagba, hogy Bellatrix fejét hátrafeszítve még látványosabbá tegye a cseppet sem szolid dekoltázst. – Cafka. – Minden egyes szóval lejjebb haladt, fogai közé csippentve a kísértetiesen fehér, vékony bőrt, míg el nem jutott a mellbimbóig. Bellatrix látható élvezettel kínálta fel minden porcikáját. – Succubbus – hántotta le szeretőjéről az utolsó ruhadarabot is Lucius.

        – Ó, hát még egy italt sem kapok? – évődött Bellatrix, miközben ujjai könnyedén megbirkóztak a férfi ingének gombjaival. Lucius felmorrant, és néhány könnyed mozdulatát követően egy pohár lebegett a nőhöz. Az megfogta, belekortyolt, majd elfintorodott. – Mi ez a limonádé?

        – Gin és citrom. Ma elégedj meg ennyivel – intette Lucius, majd mohón felnyalta a mellek közé csorgatott italt.

        Az elemi testi vágytól és az apránként elkortyolt alkoholtól feledték a szavakat, és megvalósították mindazt, amit buja képzeletük láttatott velük.

        Hajnalodott már, amikor Bellatrix kéjesen kinyújtózva felkelt az ágyból, és töltött magának még egy italt, ezúttal lángnyelv whiskyt. Mélyen beszívta a szoba illatát, amelyben éppen úgy jelen volt az ő buja parfümje, mint Lucius száraz-fanyar illatszere és a vad együttlét semmivel össze nem téveszthető aromája, a nyitott ablakon beáramló hűvös levegő, a langyos párát lehelő föld illata. Ha megtehette volna, bepalackozza és ajzószerként árusítja.

        A madárdal, virágillat, romantikus séta, udvarlás a kislányoknak való. Ő nő volt, olyan, akit nem kötnek gúzsba az elvárások, aki nem fél önmaga lenni. Zabolátlan és szabad.

        Meztelenségének teljes tudatában lépett az asztalhoz, felkapta az egyik pergament, és a kandallóban lobogó tűz fényénél olvasni kezdett.

        – „...lehetne az esküvőnk májusban? Az orgonaligetben. És ott lehetne a kék szajkó is, amit tőled kaptam, egy ezüst kalitkában.” Milyen giccses – fintorodott el látványosan.

        – Tedd azt le – figyelmeztette Lucius azon a hangon, amiről Bellatrix már megtanulta, hogy jobb, ha azonnal engedelmeskedik. Látványos mozdulattal ejtette vissza Narcissa púderillatú levelét az asztalra.

        – A húgom egy ostoba, naiv kislány. Romantikus ostobaságokkal van tele a feje.

        – A húgod a jegyesem – emlékeztette Lucius. – Jobb, ha nem sértegeted.

        – A testvérem. Olyan véleménnyel vagyok róla, amilyennel csak akarok. És ami azt illeti, egyáltalán nem illik hozzád – felelte Bellatrix. Nem szerette a tudatot, hogy éppen a húga veszi majd el tőle Luciust.

        – Mert te igen? – vonta fel a szemöldökét a férfi provokatívan.

        – Lássuk csak – tűnődött el Bellatrix. – Hiányzik belőle az, ami bennem nagyon is megvan. Engem kéne elvenned – csúszott ki a száján.

        A következő pillanatban felnyögött, ahogy Lucius mellette termett, megpördítette, és az asztalra döntötte.

        – Narcissa finom úrilány – hajolt a hátára Lucius, hogy közvetlenül a fülébe súghassa a szavakat. – Tudja, mit várok el tőle. Sosem fog rám szégyent hozni. Ezért lesz ő a feleségem, és nem te – adta meg a férfi a kegyelemdöfést, és ellépett tőle.

        Bellatrix zihálva hevert az asztalon. Figyelmeztetés volt ez, rendreutasítás, hogy tudja, hol van a helye a családias kis háromszögükben. Közvetlen közelről figyelte, ahogy a feldőlt pohárból kiömlő ital lassan feloldja Narcissa gyöngybetűit.

        Tudta, hogy amilyen végérvényesen mosódnak el a szavak a pergamenen, olyan visszavonhatatlanul érnek véget talán ezek az együttlétek is, amint a húga hozzámegy Luciushoz.

        Büszkesége megkövetelte, hogy felöltözzön, és távozzon. De miközben a hop-port a lángok közé szórta, elmosolyodott, mert azt is tudta, hogy Lucius majd rá, Bellatrixre fog gondolni, ahányszor csak ágyba viszi a feleségét.

        És eljön majd a pillanat, amikor a gondolat már kevés lesz.