Cím: Csínytevők
Fúzió és bomba: James Potter–Lily Evans, robbantottam vele: Fred Weasley
Énekesmadár-titkoskulcs: bárányfelhő
Tartalom: Lily a padon szomorkodik, amikor a semmiből előtűnik egy titokzatos fiú. Vajon ez a rövid találkozás elég arra, hogy a lány átértékeljen néhány dolgot magában?
Korhatár: nincs
Műfaj: fluff
Figyelmeztetések: AU
Jogok: A Harry Potter világához tartozó jogok J.K Rowlingot illetik, a novellából anyagi hasznom nem származik.
Hangulatfestő kép:
Csínytevők
Lily a roxmortsi park eldugott szegletében merengett. Azóta sem tette túl magát James gyalázatos viselkedésén, és Perselus árulásán. Elege volt, csak egy kis magányra vágyott.
– Emlék vagy? – A hang valahonnan a feje fölül érkezett. Lily felpillantott a mosolygós, szeplős arcba. Ismeretlen fiú állt fölötte, vele nagyjából egykorú, és olybá tűnt, mintha az égen úszó bárányfelhőkből ereszkedett volna alá, és tavaszillat lebegte körbe.
– Nem. Miért lennék az? – A színek megfakultak, és úrrá lett rajta egy tompa kábultság, mintha álmodna.
– Szóval látsz. – A fiú hangosan gondolkodva mellé huppant a padra: – Akkor nem olyan, mint egy merengő. Sokkal inkább időnyerő… Hmm…
– Micsoda? – Lily egyre értetlenebbé vált.
– Semmi-semmi, csak egy kicsit félrement a találmányunk. – Lily felvonta a szemöldökét, hiszen a fiú egyáltalán nem látszott amolyan tudós-típusnak. – Amúgy Fred Weasley vagyok, te pedig Lily Evans.
Fred kezet nyújtott, és a lány habozva fogadta el a gesztust. A fiú tenyere nagy volt, az ujjai hosszúak, érintése melegséggel töltötte el. Lily biztosra vette, hogy a tavasz emberi alakban épp ilyen lenne.
– Honnan ismersz?
– Titok. Amúgy tudsz róla, hogy élőben még csinosabb vagy?
Lily elpirult. Fred szájából a bók őszinte volt, és egyáltalán nem hangzott tolakodásnak, mint Jamestől.
– Milyen találmányod van?
– Találmányunk a testvéremmel, George-dzsal. De az idő folyásába nem fogunk belenyúlni, az már túl veszélyes. Amúgy egy barátunk születésnapjára akartunk élethűbb fotókat készíteni.
– A jövőből érkeztél?
– Olyasmi. De ne is próbálj kiszedni belőlem semmit! – Fred játékosan felemelte a mutatóujját, mire Lily akaratlanul is elmosolyodott.
– És egy pont rólam készült fotón kísérleteztek?
– Nem faggatózunk! – A szeplős arcon incselkedő mosoly suhant át.
– Ugye nem James Potter az a bizonyos barátod?
– Nem, miért?
Lily vett egy mély levegőt, és kifakadt. Nem tudta, miért bízik meg ebben a semmiből idepottyant, állítólag a jövőből érkezett fiúban, de muszáj volt kiöntenie a lelkét. Elmondta, mennyire elege van Jamesből és Perselusból, az értelmetlen csatározásukról, és hogy hullámtörőként rajta csattan minden. Fred figyelmesen hallgatta, de nem szólt közbe, csak bólogatott.
– Jamesnek kanárikuglófot javasolnék terápiás célból, Pitonnak meg nyelvnyújtó nyalánkságot – mondta, miután a lány elhallgatott.
– Micsoda?
Fred erre felkelt, és színpadiasan meghajolt.
– Engedje meg, hölgyem, hogy ismertessem önnel a Weasley Varázsvicc Vállalat széles termékpalettáját!
Lilynek a könnye is kicsordult a kacagástól, mialatt Fred bemutatta a termékeket. Sajnos csak néhány akadt nála, de Lily azoktól is odáig volt. Sajnáltam, hogy nem született néhány évvel később, amikor a csínytevők ennyire szeretni valóan viccesek voltak, nem pedig gonoszak és kegyetlenek.
– Köszönöm, köszönöm! – hajlongott Fred az előadás végén, amíg Lily nevetve tapsolta. – De azt hiszem, a műsorunk a végére ért, mennem kell!
– Máris? – Lily lehervadt. – Még van egy óránk a faluban!
– Sajnálom, de attól tartok, így is túl soká maradtam – tárta szét a karját Fred, majd pálcájával a lány felé suhintott. Lily ösztönösen hunyta le a szemét, de csak a fejbőre feszült meg kissé, ahogy a haja fonatba csavarodott. Előrelibbentette a copfját, amibe fehér szirmú, tavaszi virágok kerültek. Meg akarta köszönni, de mire felpillantott, már Fred eltűnt, és a valóság színesen-harsányan visszatért.
Lily felpattant és körbenézett, de a parkban sétálók között sem találta Fredet. Lassan elindult a haját babrálva. Sajnálta, hogy egyszer ki kell bontania, hiszen ez volt az egyetlen bizonyítéka, hogy nem álmodott.
Nem tudta, találkoznak-e még, de egyvalamivel tisztába jött: nem szereti Jamest. Ha érzett iránta valamit, azt csak belébeszélték. Mások nevezték ki őket álompárnak, miért kellene ennek megfelelni?
– Lily, ezt muszáj volt megörökíteni! – Kate, az osztálytársa szaladt felé egy fotót lobogtatva.
A lány átvette a képet: ő volt rajta ahogy ül a padon, vállán átvetett virágos fonattal, mögötte az égen alkonyarany szegélyű bárányfelhőkkel. – Tessék, a tiéd!
„Ne te gyere a múltba, engem vigyél a jövőbe!”
Lily ennyit írt a hátára, remélve, hogy az üzenete egyszer célba talál.