Cím: Fehér
Fúzió és bomba: George Weasley- Angelina Johnson, Luna Lovegooddal robbantottam, így a végső párosom George Weasley-Luna Lovegood.
Titkos kulcs: napsütés
Tartalom: Egy kis rózsaszín pötty különösképp kitűnt ficánkoló pörgésével, mígnem lassan elhagyta csöppnyi ereje, s csendesen a föld felé vette útját.
Korhatár: nincs
Műfaj: dráma
Figyelmeztetések: szereplő halála
Jogok: A Harry Potter világához tartozó jogok J.K Rowlingot illetik, a novellából anyagi hasznom nem származik.
Megjegyzés: Ez az első alkalom, hogy ilyen versenyen részt vettem, ezért bocsássátok meg, ha néhol ügyetlen vagyok fogalmazásban. :)
Hangulatfestő kép:
Fehér
A zúgó szélbe apró rózsaszín virágszirmok vegyültek, s úgy táncoltak mintha ők is az utca forgatagához tartoznának. Egy kis rózsaszín pötty különösképp kitűnt ficánkoló pörgésével, mígnem lassan elhagyta csöppnyi ereje, s csendesen a föld felé vette útját,...de végül sosem találkozott a porral, ugyanis puha fakószőke fürtök közé merült...
A szőke hajzuhatag tulajdonosa pedig igazán nem volt odaillő. Mosolytalan, fehér arccal, reszkető ujjakkal vágott át a tömegen, s addig hajtotta magát, mígnem egyedül nem maradt a hegyekkel körbevett ragyogó zöld tisztáson. Egy pilledt pillangó libegett körbe-körbe. A lány rászegezte tekintetét, s az önkéntelenül is a fény felé úszott. Mikor színes szárnyaira rávetült a napsütés, a mágia szinte felrobbant körülötte. Az ősi, szinte fullasztó mágia mélyéből lassan fehér márványlépcsők omlottak ki, a semmiből.
’’Akár egy pillangó...’’- úszott át a szórakozott gondolat az elméje tengerén, mielőtt reszkető testét fény öntötte volna el,.... mielőtt apró lábát könnyedén az első fokra nem helyezte volna. A kérdés, mint egy tőr hasadt ki remegő ajkai közül:
-Anya...?
George Weasley nem szenvedett hiányt a fontos dolgokban, mert bár nem született dúsgazdag családba, olyan tiszta szeretetben nőtt fel, annyit kapott belőle, hogy még a mosolyából is ez a puha érzelem sugárzott mindenkire. Fred,az ikertestvére, aki olyan mintha már a lényének a része lenne, mintha egymásban élő tükrök lennének.
Na meg Luna. A lány, aki titokban elvarázsolta. Órákat ücsörögtek némán, vagy beszélgetve az öreg tó partján. A fény megcsillan a haján....Hirtelen a hátsója a porban fürdött, s fölé egy fekete alak tornyosult.
-Egy halálfaló?- ezzel áthatolt a néma döbbenet függönyén, mire a fekete talár lobogva távolodott tőle.
George jó Griffendéles lévén azonnal üldözőbe vette, pálcájával a kezében. Lépteik egyre gyakrabban robbantak ágyúdörrenésként bele a semmibe, így hát a vörös akcióba lendült:
-Petrificus totalus! – zengte a bűvös szavakat, mire a törékeny alak összegömbölyödve a földre omlott. –Rohadt halálfalók... - dünnyögte ahogy lassan a talárgombóc fölé hajolt.-Lü...Luna?!
A semmitmondóan kék szemekre szegezte tekintetét, csendesen feloldta a varázslatot és némán figyelte az apró, szipogó gömböt.
-H-hé....Jól vagy, Lovegood?-zavartan motyogta, miközben könnyedén leemelte a feje búbjáról a puha fekete anyagot, és megpillantotta a hófehér pihéket a mézszőke tincsek helyén.
A lány dacosan visszahúzta a helyére a köpenyt és reszketegen felállt. George még egy utolsó pillantást vethetett a sebzett arcára, ugyanis egy szempillantással később már ugyanaz az álmodozó mosoly terült el az immár ismerős vonásokon.
-Eltévedtem. –jelentette ki.- De már hazatalálok, viszlát...óvakodj a nargliktól. –köszönt el éneklő hangján és szokásos kis lépteivel indult Roxfort felé.
George elképedve bámult utána. Hófehér haja tekergőző tincsekben omlott a hátára, könnyedén meg-meglibbenve ahogy távolodott az apró alakja. Egy pár pillanattal később sikerült becsuknia a száját.
-Fura.....
Másnap Luna lehajtott fejjel hallgatta a szokásosnál hangosabb suttogást a háta mögött.
-Lüke Lovegood mitől fehéredett ki?
-A hülyeségtől? Vagy megtámadta egy nargli? –a tömeg vihogásban tört ki.
Megszaporázta lépteit a folyosón, minél hamarabb el akart tűnni...talán örökre.- suhant át a gondolatai közt, amikor egy kemény mellkasnak ütközött. Hátra is esett volna, ha a vörös nem öleli át.
Meglepetten pislogott fel rá, hisz nem engedte el. Még mindig fogságban volt a hatalmas karok közt, mígnem George puhán a fülébe nem suttogott volna:
-Tudom mire készülsz..és nem hagyom, édes.
Luna egy szó nélkül tűnt el a karjai közül,s ezúttal jóval gyorsabb volt a jóképű vörösnél. Újra elhoppanált a tisztásra, de George egy vetődéssel az ujjai közé csippentette a talárujját.
De mindez késő volt már. Luna már a lépcsőkön állt, mire George odaért volna.
-Luna, ne tedd, kérlek!-egy könnycsepp remegett a szeme sarkában.
-Senkinek sem kellek!- sikoltotta, ahogy a fájdalom kiszakadt a mellkasából.
-Azt hiszed nekem nincsenek érzéseim?- üvöltötte torkaszakadtából George a lépcsőkre omló hófehér virágszirmoknak. Egyetlenegy rózsaszín pötty virított ott, ahol Luna érzelmei a tavasz szerelmét rejtegették.
