Cím: Hazug Halál

Kulcsok: főkulcs: 7. kép (fent látható) titkos: Nimbus 2000  választott: hazug

Tartalom:

Sajnálom, hogy éltem,

Sajnálom, hogy nem léptem.

Sajnálom, hogy ajkammal

A tiédhez értem.

Sajnálom, hogy szerettem,

Sajnálom, hogy nem kellettem.

Sajnálom, hogy én tebenned

Csak a jót kerestem.

Sajnálom, hogy utáltam,

Sajnálom, hogy nem próbáltam.

Sajnálom, hogy csak gyáván

Futottam utánad.

Sajnálom, hogy meghaltam,

Sajnálom, hogy ezt akartam.

Sajnálom, hogy nem félve

A sebeim eltakartam.

From:Draco  To:Harry

Fúzió: Egy beteljesületlen Drarry, illetve GinnyxHarry

Korhatár: +12,

Műfaj: dráma, romantikus, slash,

Figyelmeztetések: AU, OCC, szereplő halála, lelki kínzás,

Jogok: A Harry Potter világához tartozó jogok J.K Rowlingot illetik, a novellából anyagi hasznom nem származik.

Megjegyzés: A villámgyors bétázásért és lelkesítő szavakért köszönet Lolnak. A tartalomban a vers saját, és már a versenyre való jelentkezés előtt majd’ egy évvel íródott, de nekem ez foglalja össze legjobban. Még egy dolog: Egyetlen mondatot (najó, igazából kettőt) a Rob Roy c. filmben található jelenet inspirálta.

∞Hazug∞Halál∞

–Gyere velem! – suttogta egy édes kísértő hang az asztalnál ülő férfi fülébe. A tavaly lezárult harcok óta egyedül és rettegésben élő ifjú idegeit ismét a furcsa ismeretlen tépázta.

Eleinte csak egy hang volt, ami egyfolytában arra csábította, amit nem volt szabad, és felszakította a soha be nem hegedő sebeit. Mindig emlékeztette rá, hogy az, akit szeret, az más karjai közt találta meg a boldogságot. Az első néhány hét után engedett a csábításnak és kipróbálta azt, amit sosem akart.

Az első alkalommal az idegen épphogy csak derengett. Majd ahogy a vágások egyre gyakoribbak és mélyebbek lettek, úgy körvonalazódott a csábító ismeretlen is, míg végül teljes valójában megjelent. A fekete csuklyában világító hófehér szemeivel, amelyekben csak egy tűhegynyi volt a pupilla. A furcsa megfoghatatlan anyagból álló fekete leplével, ami úgy ölelte körbe mintha egyfolytában végeláthatatlan füstben lépkedne. Az egyfolytában károgó varjával. És a kezeivel. A kezeivel, amelyek kísértetiesen hasonlítottak a házigazdáéra. Hosszú csontos már-már világítóan fehér ujjaik voltak mindkettőjüknek.

A házigazda (már ha nevezhetünk így egy kéretlen vendéggel megáldott szerencsétlent) felemelt az asztalról valamit. Hosszú hószín ujjai között forgatta a már rongyosra olvasott pergamendarabot, a Potter fiú felhőtlen boldogságának sokadik bizonyítékát. Még így sem akarta elhinni, pedig a kezében volt a meghívó. Meghívó a tökéletes pár esküvőjére, és a vőlegény legénybúcsújára.

–Nem kell elmenned arra az eszetlen „ünnepségre” – rajzolt fekete karmú ujjaival idézőjelet a levegőbe a Halál. Legalábbis a fiú így nevezte el magában az ismeretlent. – Gyere inkább velem! Már annyiszor elindultál! Csak egy kicsit kellett volna mélyebbre engedned a pengét, csak egy kicsit kellett volna előrébb lépned, csak egy kicsivel kellett volna többet bevenned! De nem. Te gyáva vagy hozzá, hogy társam legyél a sötétségben.

–Mondhatsz rám bármit, de gyáva nem vagyok – keményedtek meg a férfi arcizmai. – Igenis elmegyek. És megnézem még egyszer. Utána a tiéd vagyok. – A mondatot halkan és elgyötörten fejezte be.

–Na, végre! Tudtam, hogy nem vagy te olyan buta fiú! – A halál kezdett felélénkülni.

–Higgy nekem! – folytatta meggyőző beszédét a fekete lény. –Ettől már csak jobb lehet! Ha velem jössz, ha végre átadod magad nekem, akkor ott már boldog lehetsz! Nem kell majd rá emlékezned.

A szőke ifjú már bármit megtett volna, csak ne kelljen többé ezt az égető kínt éreznie. Felállt és készülődni kezdett az estére. Élete egyetlen fontos személyének utolsó szabad estéjére.

A szoba egyik falát teljesen beterítő tükörhöz lépett. A látványra elfintorodott a szája. A hetek óta kihagyott étkezések meghozták a hatásukat. Az alapjáraton is vékony testalkata mostanra csontsovány lett. Az arccsontja élesen kirajzolódott a papírvékony, fehér bőre alatt. Minden ruhája lötyögött rajta. Az ingjeibe kétszer is belefért volna. A nadrágjai pedig lépésről lépésre csúsztak egyre lentebb és lentebb a csípőjén. Ma este tökéletesen akart kinézni, muszáj volt neki. Nem akarta, hogy észrevegyék valami nincs rendben. Össze kellett zsugorítani a ruháit, ehhez pedig szüksége volt a pálcájára. Az oly’ rég használt, hosszú, egyenes botra.

A végső csata utáni második hétben mondott le róla, akkor szakította ki magát a varázslóközösségből végleg. Csak néhány elvetemült próbálta meg tartani vele a kapcsolatot. Olyanok, mint Potter - akinek ténykedését már így is szemmel tartotta- és Parkinson, akit inkább látott volna föld alatt, mint az ajtaja előtt egy szál szőrmebundában és akit a többszöri elutasítás sem tántorított el attól, hogy újra és újra csábítási kísérletekre vetemedjen. És ez volt minden kapcsolata a külvilággal. Az ifjú Malfoy nem járt szórakozni, nem járt emberek közé. Az étkezést - feltéve, ha eszébe jutott- egy rendeléssel elintézte. Harry leveleire néha válaszolt, de gyakoriak voltak a két-három szavas irományok. Ahogy gyűltek a fiatalember szobájában a Reggeli Prófétából kivágott, Harryről szóló cikkek, úgy süllyedt egyre mélyebbre az önsajnálatban és a halni vágyásban. Aztán megjelent a Halál, és ő megérezte, hogy ezt nem fogja így bírni.

Mire a pálcáját megtalálta, már úgy érezte túl sok energiát fecsérelt erre az egészre. Aztán eszébe jutottal azok a zöld szemek, ahogy a legutóbbi címoldalról rákacsintanak azok a smaragdok. Így, hogy ezekre koncentrált, már nem kellett vonszolnia magát. Látni akarta, látnia kellett még egyszer. Utoljára meg kellett tapasztalnia azt, ami miatt most a halálán elmélkedik. Szerelme tárgyát, és bánatának okozóját.

A szőke ifjú elővette szekrényéből a fekete nadrágját és ezüstszín ingjét. Lassan öltözködött még ráért, és így szemügyre vehette a hegeket. Vágások hosszú nyomai éktelenkedtek mindkét alkarján és a combjain. Külső szemlélő számára akár kriptaszökevényre is emlékeztethetett volna, de még lélegzett. Ekkor még igen. A ruháit magára rángatva úgy érezte magát, mint egy kisiskolás, aki a szülei ruháiban parádézik. Aztán megragadta a pálcáját. Első suhintásra a fekete anyagú nadrág rászorult a lábaira, másodikra már az ing is passzolt a felsőtestéhez, a harmadikkal pedig eltüntette a sötét karikákat a szeme alól, és az árulkodó vörös hegeket a csuklóiról. A tükörbe nézve már eléggé kellemes látványt nyújtott. Ez egy kissé megnyugtatta. Egy csokornyakkendőt kötött még a nyakába, csak a formalitás kedvéért.

Dolga végeztével útnak indult. A meghívó a mugli London egy elhíresült éjszakai szórakozóhelyére szólt, a közelbe. Így gyalog indult útnak. Amint kilépett az ajtón, a zár kattanásával egyszerre valami rászállt a vállára. Oldalra nézve megpillantotta a Halál folyton károgó varját. Túl szép kilátás volt, hogy – hacsak néhány órára is, de – egyedül hagyják az életére pályázó démonok.

∞H∞H∞

Ginny aggodalmas arccal bámult maga elé a hálószobájukban. Ez nem fair! Holnap esküvő. Együtt kellene tölteniük az estét! Már a gondolatba is beleremegett, hogy George, Dean vagy neadjisten Malfoy mindenféle illegális vagy perverz dologba viszik bele az Ő Harryjét.

–Drágám, lassan mennem kell… –Támaszkodd az ajtófélfának az ifjú hölgy jegyese. – Biztos, hogy jó lesz neked egyedül? Ha gondolod Ronéktól elhozhatom neked Hermionét. Csaphatnátok egy csajos estét. – Vőlegénye szemében őszinte aggódás látszott, de ezt megtörte az a csibészes mosoly, ami a szája szegletében bujkált.

A hirtelen csörömpölésre, ami a nappaliból jött mindketten felkapták a fejüket és Harry immár fültől-fülig vigyorgott.

–Ginny! Harry! Megjöttem! – Hallatszódott föl a már olyan jól ismert, vidám hang. – Hoztam egy csomó körömlakott meg Limonchellót, szóval mi is legalább annyira jól fogjuk magunkat érezni, mint a srácok!

–Vagy már át is hívtam? – somolygott tovább a zöldszemű sármőr.

Ginny ebben a pillanatban meg tudott volna őrülni Harryért. Lassan odalépdelt, átölelte, majd puszit nyomott az orrára.

–Szeretlek. Ugye tudod? – Szólalt meg a lány.

–Az első pillanattól fogva tudom. –Ölelte szorosabban a menyasszonyát Harry.

–Gonosz vagy! Tudom, hogy te is szeretsz.

–Ha ezzel meggyőzhetlek a kviddicsnél is jobban szeretlek.

–Olyan édes az életem melletted!

–Pont, mint az enyém temelletted.

Hermione éppen végszóra – vagy inkább végcsókra – ért fel. Elnézően mosolyogva megcsóválta a fejét, majd hangos köhécselésbe kezdett. A szerelmesek nem zavartatták túlságosan magukat, a csók nem maradt abba. Csupán Harry tett elsöprő mozdulatot a kezével, majd azonnal visszatért Ginny hátának simogatásához.

–Oké. Én türelmes vagyok, de Ron lent vár rád a nappaliban Harry.

Erre már szétröppent a gerlepár és hahotázásba kezdett. Még mind emlékeztek a fiatal Weasley arcára mikor először látta őket csókolózni. Először elzöldült az arca, aztán hevesen vörösödésnek, majd a visszafojtott indulatoktól – elvégre mégiscsak az ő egyetlen húgocskájáról volt szó – lilulásnak indult. Aztán Hermione gyors közbelépésének köszönhetően nem fulladt tragédiába az eset. Míg a lány lefoglalta a gyors arcszínváltakozáson áteső barátját addig a szerelmesek eliszkoltak. Majd mikor Harry néhány órával később visszamerészkedett Ron közelébe egy hátba veregetést és egy „Kösz. Nem, nem akarok róla többet tudni.” mondatot kapott, nem kis fejtörést okozva ezzel neki. Azóta persze rájött barátja sokkal rosszabb partnert jósolt húga mellé, így teljesen elégedett volt a kettejük kapcsolatával.

–Rendben. – Kezdett bele Harry, még mindig a hasát fogva a nevetéstől. – Akkor én megyek is. Hölgyeim! – Hajolt meg színpadiasan míg kifelé hátrált a szobából. – Jó szórakozást! – Kacsintott, puszit dobott, majd lesietett régi, jó barátjához.

∞H∞H∞

Draco már vagy öt perce szobrozott a bejárat előtt, ahová már a többieknek is meg kellett volna érkezniük. Seamus, Neville és Dean egyszerre érkeztek meg, és egy apró biccentésen kívül nem foglalkoztak a szőkével. Nem sokkal később megjelent George is, aki viszont annál nagyobb figyelmet szentelt az exmardekárosnak. Először szorosan megölelte majd a két vállát megfogva eltolta magától és szemügyre vette.

–Jól nézel ki!– kezdte hangosan egy kacsintás kíséretében, majd halkabban, hogy csak Draco hallja, folytatta – Érezd jól magad, de vigyázz a madaradra, el ne szabaduljon! – Lehelete már cirógatta a másik fülét, ahogy közel hajolva suttogott, de tekintete komoly volt és mindent tudó.

Mielőtt még Harryék megérkezésére mindenki felkapta a fejét. A két jó barát hangosan nevetve, egymásra támaszkodva bicegtek a bejárat felé.

–Azt hiszem ti már rendesen alapoztatok ott ahonnan jöttök. – Hangzott a gúnyos megjegyzés.

–Nyugi Malfoy! Semmi gáz. Teljesen rendben vagyunk. – Válaszolt Ron egyből, zsigerből figyelmen kívül hagyva a sértő hangnemet.

–Még jó! Már kezdtem aggódni, hogy nélkülem vágtatok bele a buliba! – Szólt közbe az idősebb Weasley.

–Ideje lenne beljebb kerülnünk. Martha már így is ki lesz bukva a késésünk miatt! – Terelt befelé mindenkit az ifjú vőlegény.

–Még csak most fogsz házasodni, de máris szeretőt tartasz? – Vigyorgott Seamus.

–Te rosszabb vagy, mint amilyenre emlékeztem. –Nevetett fel ismét Harry. – De nem. Martha a tulajdonos.

Mikor mind beértek az ajtón tátva maradt a szájuk. Amennyire eldugott hely volt, annyira felkapott. Az emberek sokaságától alig lehetett mozdulni, a zene hangosan dübörgött, és a levegő terhes volt a táncoló férfiak és nők izzadságától, és az elfogyasztott cigaretták füstjétől. Muszáj volt mélyet lélegezniük ha elegendő oxigént akartak a szervezetükbe juttatni. És Draco ekkor megérezte, megérezte azt az illatot, amit bármikor képes lett volna felidézni. Mélyen az orrába szívta és félig lehunyta a szemét majd ránézett arra akitől származott.

Egészen eddig nem merte ráemelni a tekintetét Poterre, mert félt, hogy milyen reakciót váltana ki belőle. És most megtette. Kár volt. Állapította meg magában. Egyetlen pillantás az ébenfekete, megregulázhatatlan hajra, a smaragdszín szemekre, a széles vállra, a keskeny csípőre és a tökéletes lábakra elegendő volt ahhoz, hogy a nadrágja szűkössé kezdjen válni. Muszáj volt lehűtenie magát, így el is indult a bárpult felé, de egy kéz hirtelen megragadta a vállát.

Azt a vállát amin eddig a varjú pihent, átfagyasztva és érzéketlenné téve azt. Most a holló hangos károgással, kelletlenül áttelepedett a másik oldalra. A kéz nyomán pedig apró szikrák robbantak az ingje alatt. Mikor hátranézett arra is rájött miért. Ott állt mögötte álmai netovábbja, csibészes mosollyal az arcán és ragyogó szemekkel.

–Ne olyan gyorsan drága Draco! Külön termünk lesz! – Kacsintott az ünnepelt a szőkére.

–Rendben! Akkor mutasd az utat! Követlek mester! – A szürke szemek csintalanul fénylettek és a bársonyos hang iróniától csöpögött.

–Tudod, hogy utálom mikor így hívsz! – Mondta megrovón, majd a többiekhez fordulva fojtatta. – Ha kibámészkodtátok magatokat akkor gyertek!

Bent a kör alakú, külön teremben a fal mentén kényelmesnek tűnő bőrkanapék, halkabb zene, bekészített italok, és a szoba közepén egy túlságosan is ismerős rúd. Az émelyítő illatok itt enyhültek, és egy csinos, alig felöltözött, túl sminkelt nő fogadta őket.

–Végre már, hogy ideértetek, fiúk! Én vagyok Martha, és mivel ma ti vagytok a VIP részleg egyedüli vendégei, ezért ma én foglalkozom majd veletek. – Búgta egy igen jól sikerült hálószoba hangon. A látvány, a hang és a felajánlás együttes hatására a vendégek nagy részének már kocsányon lógott a szeme, és álla a padlót súrolta. Mire Harry és Draco – érthető okokból ők ketten maradtak józanok – összekaparták és leültették a többieket addigra megérkezett az első táncos lány.

–Mennyi idős vagy? – kérdezte egyből mindenki megmentője.

–Pont elég. – válaszolta kitérőn a lány, és már ugrott is volna a rúdra, mikor Harry megfogta a kezét. – Nem kell ezt tenned! Most szépen visszamész az öltöződbe és ott is maradsz. De előtte még megmondod Marthanak, hogy nem lesz szükségünk lányokra.

A megszeppent táncos sértődötten, de feltartott állal vonult ki a teremből.

Ezek után a legénybúcsú már zökkenőmentesen folytatódott. Sok whiskey és rengeteg sör fogyott. A fülledt meleg levegő is kifejtette hatását. így az alkohol gyorsan ért el jelentős változást a fiúk elmeállapotában. A társalgás egyre forróbb témákra terelődött és a nevetés egyre hangosabb lett.

Martha még néhányszor benézett a srácokhoz, újratöltötte a bárpultot és sopánkodott, hogy Harry miért házasodik meg ennyire fiatalon, hiszen még nem is élt. Az italutánpótlás közben egyszer sem feledkezett meg Neville közelébe férkőzni és félreérthetetlen jeleket küldeni felé. A hölgy távozása után az ifjak pedig nem voltak restek ezt szóvá is tenni. Az efféle beszólásokra pedig Longbottom csak elpirult és sejtelmesen elmosolyodott.

A szesz, a bódító zene és társai biztatásának hatására Harry még táncra is perdült. Az érzéki lassú mozgás őrjítően hatott Dracora. Nehéz volt visszafognia magát, és végül fel is adta. Ő is felállt és hozzádörgölőzött a fekete hajú istenséghez. A tánc – már ha lehet így nevezni – nem tartott túl sokáig, illuminált állapotuk megakadályozta őket ebben. Végül szédülve borultak egymás vállára, a többiek hangos, vissza nem fojtott röhögése és füttyögése közepette.

–Harry. – kezdte elfúló hangon a szőke. – Harry, én… én meg… én meg akarlak csókolni a fenébe is már! –fejezte be a kelleténél jóval hangosabban.

Néma csend telepedett a szobára, csak a zene üteme hangzott de az is túl távolinak érződött. Mindenki mozdulatlanul állt meg. A két volt ellensége egymás szemébe mélyedve és egymás karjaiban meredtek mozdulatlanná. Draco egy pillanatig azt hitte most majd mind megutálják és hazaküldik. Ehelyett azonban Harry hirtelen mozdult, lecsapott az exmardekáros vértelen, vékony ajkaira és áttörve a leheletnyi ellenállást máris játékra hívta annak nyelvét. A csók csak néhány pillanatig tartott, de a végén így is levegőhiánytól küzdve váltak szét. A szénhajú vőlegény elmosolyodott és a kanapéra lökte a szőke csontvázat.

–Ez az én legénybúcsúm, az utolsó szabad estém. Azt teszek amit akarok! – Ezzel a végszóval elhányta magát. Dean tért legelőször magához és tett egy apró pálcamozdulatot, hogy megvédje magukat a hányadék fröcskölődésétől.

Míg mindenki a mocsok feltakarításával és Harry összekaparásával volt elfoglalva, addig George észrevétlenül közelebb csúszott Dracohoz, elhessentette a hollót a válláról és a fülébe súgott.

–A madarad tulajdonosa az ajtóban áll és eléggé idegesnek tünik. – A szőke oldalra pillantott és valóban. A Halál idegesen dobolt az ajtófélfán és mikor megérezte magán a kutakodó pillantást, türelmetlenül a nem létező óráját kezdte kopogtatni.

–Vigyázz magadra. Tudom mit akar! – Veregette meg Weasley a megszeppent Malfoy vállát.

–Most mennem kell. – Állt fel hirtelen a szöszi. – Még dolgom van. Sziasztok. – Még mielőtt bárki megszólalhatott volna Draco kisietett a teremből.

∞H∞H∞

Kétségbeesetten menekült a hangos szárnycsapások és a fülébe suttogó Halál hangja elől. Nem tudta merre menjen. Nem gondolkodott csak engedte, hogy a lába vigye. És a lába hazavitte. Fel a harmadikra a másfélszobás lakásához. A zsebében kotorászva remegő kézzel kereste a kulcsait, de azok elvesztek. Elvesztek ahogy az ő lelke is.

Nem tudott mit tenni. Vége volt. Nem menekülhetett tovább. A remegése leállt, a légzése egyenletes és lassú lett. Ígéretet tett és most be is fogja tartani.

Lassan indult felfelé. Még magasabbra a tizenhárom emeletes bérház tetejére. A lépcsők végtelennek tűntek, de az idő amíg felért a tetejükre így is túl rövid volt. Éppen csak annyira volt elegendő, hogy felidézze azt a csókot. Azt az egyetlen mégis mindennel egyenlő csókot.

Fent aztán még egy pillanatig megállt az épület tetejének szélén és lebámult. A szeme sarkából észrevette a Nimbus 2000-ét, a csata után vette. Úgy érezte szüksége van valamire ami tiszta, új és kétség nélkül hozzá és csakis őhozzá tartozik. Soha nem használta. Tudta, hogy nincs joga beszennyezni egy ilyen nagyszerű tárgyat.

Érezte a Halál jelenlétét, a lélegzetét a nyakán és hallotta a Holló gyászénekét. Visszaszámlálást kezdett. Három. Sejtette ha nagyobb számtól indul, nem lesz bátorsága ugrani. Kettő.

–Ha innen ugrom, meghalok? – Tette fel az utolsó kérdését. A válaszoló hang egyszerre jött túl közelről és túl távolról.

–Igen. – A földöntúli boldogságtól átitatott hang megremegett egy kicsit.

Egy. Csak egy szám. Egy szám ami se nem összetett se nem prím. Nélkülöz mindenkit és mégis ott van mindenkiben. Lehet egy élet eleje, egy élet legjelentősebb pillanata, egy jelentéktelen semmiség, vagy akár egy élet vége is. Egy lépés és vége mindennek.

Draco Malfoy megtette azt az egy lépést. A hazug Halál utasítására teljesítette. Megcsinálta a rá kiszabott feladatot, és most belehalt. Nem csak lelkileg, nem csak érzelmileg, de most már testileg is. Végleg.

A zuhanás csak egy pillanat volt mégis tisztán hallotta közben a Halál vérfagyasztó nevetését. Azt amit csak akkor hall az ember, ha már tudja, hogy elveszett és nincs visszaút.

∞H∞H∞

Másnap reggel a mugli és varázsló lapokban egyaránt ugyanazon dolgok foglalkoztatták az olvasókat; mit keres az évszázad leggyönyörűbb mennyasszonyának ruháján egy fekete masni, és ki az a szőke idegen akinek a felismerhetetlenségig tönkrement az egész lénye London egy kihalt utcáján.

---------------------------

Kedves Olvasó!

Ne felejtsd el pontozni a történetet! A sablon linkjét itt találod: VÉLEMÉNYEZŐ SABLON

Köszönjük!